Harrigan végighúzta bekötözött kezét a hotelszoba falát díszítő
térképen. Megannyi fecni és kivágott újságcikk volt feltűzve
a megfelelő pontokra, színes zsinórok hálója kötötte össze őket.
Az arkhami elmegyógyintézet egy ápoltjának hablatyolásától
a vörös zsineget követve eljutott az Amazóniában saját maga
találta piktogramok hevenyészett másolataiig. Innen azután a kék
zsineget követte a Sydneyben meggyilkolt csillagász naplójából
kitépett lapig.
De a nagy kép még mindig nem akart összeállni. A gondolatai
másutt jártak. Az az árus a pályaudvaron, az a tetoválás a kezén…
Harrigan tudta, hogy látta már valahol azt az ábrát. De lehet,
hogy nem is jelent semmit, lehet, hogy csak erőt vett rajta a
paranoia. Eh, csinál egy skiccet majd a tetoválásról és megmutatja
Dianának; ő biztosan tudni fogja, mi az.
Ekkor hallotta meg azt a zajt odakintről. Nem, nem is volt igazán
zaj, csak annak indult – talán sikolynak –, de félbeszakadt.
Otthagyta a térképet és ellenőrizte, tényleg bezárta-e a szobaajtót.
Kilenc órája csak, hogy megérkezett ebbe a városba. A pályaudvarról
egyenesen a múzeumba ment, onnét ide a hotelbe. Hogy találhattak
volna rá ilyen gyorsan?
Talán a kurátor? Az öregember annyira izgatott volt, ahogy
végigmutogatta a cseréptöredékeken a furcsa alakokat.
És ahogy hosszan magyarázott a primitív népek között elterjedt
elképzelésről, hogy valamiféle ősi gonosz egyszer majd mágikus
kapun át áttör a világunkba. Lehetséges volna, hogy a fura, vén
könyvmoly küldött a nyomába valakit?
Valami súlyos dübbent az ajtó előtt, mágikus energiák rázták meg
az ajtótokot. Harrigan sóhajtott egyet: összepakolni sincs ideje.
Csak a legfontosabbakra. Felkapta a revolverét, ellenőrizte, csőre
van-e töltve, és kibiztosította.
Az ajtó festett fájából szilánkok hasadtak le, az egyik zsanér szó
szerint szétrobbant. Harrigan tudta, hogy nem hagyhat maga után
nyomokat. Begyakorlott ujjmozdulattal pöccintette fel öngyújtóját,
a láng máris belekapott a térkép alsó szegélyébe. Hát, ha az
odakint csak a szobalány, lesz mit megmagyaráznom, mosolyodott
el egy pillanatra.
Óriási robajjal kitört keretéből az ajtó és a lény átlépett a
küszöbön.
Nem, nem a szobalány volt.
Harrigan gerincén hideg borzongás szaladt végig, de nem
engedhette meg magának az ájulás kényelmét; a hét végére
mindenképp Londonba kell érnie. Erősen összezárta a
szemeit és a nyitott ablak felé vetette magát. A szoba megtelt
fegyverropogással, lángokkal és őrülettel.
Egy olyan kooperatív, nyomozós horrorjátékot tartotok
a kezetekben, amely H. P. Lovecraft írásaiból merítette
inspirációját. Minden játék arról szól, hogy egy Mérhetetlen Vén,
vagyis az idők kezdete előtt is létezett, elképzelhetetlen hatalmú
lény ébredezik. Ti, játékosok nyomozók vagytok, akik titkok
után kutatva védelmezitek az emberiséget a megnevezhetetlen
borzalmaktól, akik megkísérlitek ezt a Mérhetetlen Vént
kitaszítani a világunkból. Ha elbuktok, a Mérhetetlen Vén
felébred, és elpusztítja az egész emberiséget.
